Arune holdjai

Den sajnálta a lányt , de mivel nem hagyhatta életben , gyorsa és fájdalom mentesen végzett vele.

-Nem tudsz vigyázni magadra ? - szólalt meg a hang a sötétségből - Mindig nekem kell megmenteni téged ?

Barátja Yuichi lépett elő a sötétségből széles mosollyal az arcán .

***-Cassyyy! - kiáltotta Leelian. - Megölte őt az a galád...holott Cassy kariját még jobban ki szerettem volna bontani... - Az írónő ajka ravasz mosolyra húzódott. - Rendben. Ha harc, hát legyen harc.***

A régi barátok komor kézfogással üdvözölték egymást.
- Nem kellett volna, tudok vigyázni magamra... - morogta Den az orra alá.
- Hát persze. - vigyorodott el Yuichi.

Miután ellátták Den sebeit elindultak a falu irányába , hogy megszálljanak estére a fogadóban.

A Fehér ló fogadó zsúfolt volt , a levegő nehéz az olcsó sör szagától. Le ültek az egyik asztalhoz .Nem sokára megérkezett a pincérnő , hogy felvegye a rendeléseket.

A lányt Elisának hívták , karcsú , barna hajú , zöld szemű volt.

-Jó estét - mondta - mit hozhatok az uraknak ?

- Két korsó sört kérünk - mondta Den.

- Azonnal hozom - elrohan . nem telt bele sok idő és előttük volt a két korsó hideg , ízletes világos sör .
- A falunk specialitása - mondta a pincérlány és elillant hogy kiszolgáljon más vendégeket is .

Miután megitták a sörüket béreltek két szobát és nyugovóra tértek , hiszen korán tovább kell állniuk.
Napkelte előtt távoztak. A mezőn keresztül mentek tovább. A holttestek még mindig ott hevertek , Cassandra fej nélküli testének látványa elszomorította , hiszen mégis csak gyerekkori barátja volt .

-Den most hova megyünk - kérdezte Yuichi.
-Két napi járásra van egy város , a neve Erxdan - válaszolta Den.
-És ott mihez kezdunk majd ?
-Találkozunk egy emberrel aki segíthet nekünk.Többet nem mondhatok .
-Rendben.

Két napig egyfolytában meneteltek , csak este álltak meg aludni . Második nap már nagyon fáradtak voltak , alig várták hogy elérjék Erxdan falait .
- Ott ! Látom a város tornyait - kiáltott örömében Yuichi.
- Igen Yuichi az ott már Erxdan városa .
A város hófehér kövekből épült , melyeket a messzi Hóföldéről hoztak ide .

Ám nem volt sok idejük a város szépségében gyönyörködni: a veszély a magasból érkezett, hatalmas griffek képében. A nagy testű szárnyas lények egyenesen nekik rontottak, borotvaéles csőrükkel és könyörtelen karmaikkal vették célba kimerült áldozataikat. Den és Yuichi egyaránt meglepődtek az egyébként békés teremtmények heves viselkedésén, ám hidegvérüket megőrizve ügyesen tértek ki a veszedelmes csapások elől.
Mivel a griffek indulata nem enyhült, kénytelenek voltak bemenekülni a közeli erdőbe. A sűrűn nőtt fák közé már nem követték őket.
- Neked is feltűnt a nyakukban lógó medál? - Kérdezte Den barátját.
Ahogy Yuichi visszaemlékezett valóban látott valamit a tollak alól kivillanni. - Úgy gondolod megbízták őket?
- Lehetséges. - Fintorodott el Den ahogy a felszakadt sebéről lehúzta vértől átázott ingjét.
- Úgy tűnik mélyebb dologba ártottad magadat mint gondoltam. - csóválta fejét Yuichi.

Sokáig időztek az erdőben.De a griffeket nem látták sehol , eltűntek mint ha nem is lettek volna.Mivel nem volt náluk kötszer , Den véres ruhájával kötözték be sebeit.
Naplementekor elindultak a várba hogy megkeressék Den titokzatos barátját.
Mikor elérték a kaput az őrök megállították őket .
-Állj!-kiáltotta az egyik őr-tilos a belépés , csak engedéllyel .
-Kérem én csak egy rokonomhoz jöttünk látogatóba-hazudott Yuichi.
-Nem érdekel , takarodjatok!Megmondtam , csak engedéllyel lehet bemenni!
Den és Yuichi úgy döntött az erdőben töltik az éjszakát és holnap kitalálnak valamit.
Az úton visszafele az út mentén egy fura csuklyás férfi állt.Mikor mellé értek megszólalt.
-Csak nem a várba akartak bemenni a jó urak ? -kérdezte-Most karantén van a pestis járvány miatt.
-Pestis ?!
-Igen . De én tudok egy titkos alagutat amin biztonságosan bejuthatnak.
-Rendben akkor ...
Yuichi elrántotta Dent és suttogva beszélni kezdet.
-Nekem ez furcsa . Ne hidd egy szavát se.
-Egy ártatlan öregember mit árthatna nekünk ?
Yuichi megcsóválta a fejét , de nem tehetett semmit , így hát elindultak az alagúthoz.
Már sötét volt mikor egy barlanghoz értek.
-Ez az -mutatott a barlang felé az öreg.
A barlangban sötét volt , csak egy fáklya világított Den kezében.

Áporodott szellő csapott az orrukba, s ahogy a barlangban haladtak, olykor meg-meg csúsztak a nyirkos, mohás köveken. Den ment elöl a fáklyával, nyomában a vacogó Yuichival.
- Ez az öreg nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. - fintorodott el.
- Ugyan már, ez biztosan elvezet a célunkhoz. - nyugtatta barátját fennhangon Den. Hangja visszhangot keltett a barlangban, amit erős szélroham követett. A fáklya elaludt, s a barátok halk morajra lettek figyelmesek. A dübörgő hang egyre közelebbről hangzott. A fiúknak alig volt ideje hozzászoktatni szemüket a sötétséghez, erős mancsok ragadták meg végtagjaikat. Yuichi derekasan küzdött, míg végül sikerült kihámoznia magát ellenfelei karmai közül. Egyszer csak meghallotta barátja halk mormolását, mely után a véres kaszabolás hangjai következtek. Den halványkék fénnyel izzó szemei közeledtek a sötétben, kisegítve barátját szorult helyzetéből.
Miután a barlang elcsendesedett, a szőrös hullákon átvergődve megpihentek egy rövid időre.
- Elvezet a... célunkhoz, mi? - lihegte Yuichi.
- Persze, csak várd ki a végét. - Den kinyújtózott a földön, ravasz mosolyát eltakarta a halálos sötétség.

A küzdelem fáradalmait kissé kipihenve Den megtörölte kardját és felvette a földről kialudt fáklyájukat. Egy apró darabot tépett le társának amúgy is rongyos köpenyéből, majd feltekerte a harctól véres anyag helyére.
-Hékás, most szerváltam ezt a köpenyt!
-Igen? Melyik kolduló öregtől loptad?-mosolyodott el a keletkező félhomályban, mely a fáklya mágikus izzásának volt köszönhető. Majd apró lángok csaptak fel a ruhaanyagból és láthatóvá vált kik is voltak ellenfeleik.

A földön két test feküdt kicsavart testtartásban, szemeik üvegesek, arcuk eltorzult a fájdalomtól.
Mindketten medvebundába voltak öltözve, karmokkal és éles fogakkal. Den megnézte kezüket és csuklójukon tetoválást talált.Mely egy kígyófészekbe döfött kardot ábrázolt.
-Ezt a jelet felismerem-kiáltott fel Yuichi-ez a Milicia rend jele!
-Milicia ? Csak nem a sátánimádókra gondolsz-kérdezte Den.
Yuichi eleresztette a kérdést a füle mellett. Csak most vette észre h az öreg is eltűnt .
-Mondtam hogy csapda! Eltűnt az öreg.
-Elég mélyen bejöttünk a barlangba. Nem hiszem hogy sikerülne kijutnunk, ez hely tele van járatokkal. Mennyünk nézzük meg, lehet hogy tényleg bevezet a várba.
-Hát legyen már úgy se tudunk mit csinálni. Ez a hely kész labirintus.
Pihentek még egy darabig és elindultak tovább. A járat egyre szűkült , végül egy bokor állta el útjukat.Den eloltotta a fáklyát és félre hajtotta a bokor ágait .
-Bent vagyunk-suttogta.
-Végre-felelte Yuichi.
Kimásztak a járatból és elindultak a fogadó irányába. Az utcák hemzsegtek az őröktől.Nem lett volna szerencsés ha beléjük köt valamelyik. Szerencséjükre nem történt ilyen és biztonságosan eljutottak a Fehér csikó fogadóhoz.
A fogadóban kevesen voltak. Minden ki oda nézett amikor beléptek. És baljós suttogásba kezdtek.Kivettek egy kétágyas szobát és felmentek pihenni hiszen mára elég volt a kalandokból.

Mikor felértek az emeletre bizarrabbnál bizarrabb szobák ajtajait fedezték fel. Az egyik kulcslyukából halványlila füst gomolygott ki, egy másik mögül egy furcsa lény hangja hangzott. A számok alig kivehetőek voltak a folyosó félhomályában.
-A kulcsra az van írva 9... - néz Yuichi az ódivatú réz kulcsra.
-Akkor ott lesz valahol a jobb oldalon.
Yuichi előrelép az ajtóhoz és beleerőlteti a kulcsot a zárba.
-Ez nem nyílik. - még párszor megpróbálja elforgatni a kulcsot, de az ajtó nem adja meg magát. - Az öreg rossz kulcsot adott nekünk!
-Hadd nézzem! - veszi el a kulcsot Den barátjától, de neki sem nyílik. - És mi van ha...- nyomja le a kilincset és az ajtó végre kinyílik.-... nyitva van? - vigyorog rá Yuichire.
-Jól van na, sötét van... nagyon sötét. Egyébként meg keresd meg a lámpást!- mindkét fiú a lámpás keresésére indul.
-Mért nincs itt egy lámpa se?!- fakad ki 10 perc keresgélés után a két fiú.
-Na mindegy. Én lefekszek, fáradt vagyok. - mondja Den és kitapogatja a sötétben az ágyat.
-Jól van aludjunk, úgyis... *ásít* ...hosszú napunk volt.
Azonban amikor mindketten megtalálták ágyukat... - Hé... ez az én ágyam.
-Mi? Enyém a bal oldali mindig. - morogja Den.
-Igen, de ez a jobb oldali.
-Nem, ez a bal oldali....
-Egy ágy??- a két fiú lerogy az ágy tövébe...
-Jól van akkor aludj te az ágyban - Yuichi elveszi a pokrócot Den kezéből - de akkor enyém a pokróc.
-Legyen.- Den leül az ágy szélére és leveti csizmáit. Hideg van a szobában, de a párás időtől átnedvesedett inge ezt csak fokozza, így attól is megszabadul, mielőtt befekszik az ágyba. Azonban az álom abban a pillanatban, hogy befeküdt elillant és medvének öltözött támadóik vették át a helyét. A fiú nem tudta, lesz-e még ilyen esélye, hogy követni tudja a csatlósokat urukhoz. Komor gondolatok kavarogtak fejében és sehogy sem tudott kényelmesen elhelyezkedni. Végül kezeit előrenyújtva próbált az álmok után nyúlni, azonban valami mást talált helyettük...
-Yuichi... én azt hittem lent alszol.
-Mi van? Hagyjál már aludni.- hallatszott a fiú morgása az ágy végéből.
-De akkor ki...
Egy hatalmas sikítás, majd vörös fény töltötte be a szobát és Den a szoba falához csapódott.
-Ti meg kik vagytok és mit kerestek a SZOBÁMBAN?!- egy szőkés barna lány ült az ágyban kezében egy vörös, mágiával teli fénygömböt tartva Den felé.
-Mi a frászt csinálsz már me...-akad meg a szó Yuichi torkán - Egy lány!! - virul fel az arca a hiányos öltözetű lány láttán. És már repült is a másik falhoz.
-Tűnjetek innen, amíg nem küldelek egy másik világba titeket!
Den még mindig sokkos állapotban dobta párnáját a lányhoz.
-Inkább öltözz fel! Mi csak aludni akartunk! - vette el ingét a lánytól, aki azt húzta maga elé ijedtében.

-Aludni? Az én szobámban??? Mégis mit képzeltek magato... - A máguslány szava elakadt, fejét az ablak felé kapta. - Az istenekre, már megint? - suttogta, miközben a fiúkról tudomást sem véve sebesen felöltözött, és magához vette díszes mágusbotját is.
- Most meg mi ütött belé? - nézett Yuichi értetlenül barátjára, aki szintén jobbnak látta felöltözni.
- Valami közeleg...- Den baljós pillantást vetett az ablak felé, ami abban a pillanatban ezer szilánkra robbant szét. Yuichit meglepte a lány felkészültsége és Dennel együtt próbált fedezéket keresni a repkedő vörös fénygömbök elől, miközben kardjaikkal a medvebundás alakok támadásait hárították. Vagy hét ilyen alak rontott rájuk minden irányból. Den nem egyszer kénytelen volt a csinos máguslányt is kihúzni a bajból. Hatalmas fejetlenség uralkodott el a szobán, az égő bútorok okozta füst csípte a szemüket. Ekkor a lány halk mormolásba kezdett, majd intett a fiúknak, hogy húzódjanak hátrébb. Ekkor óriási robajjal beszakadt a tető, egyenesen a medvebundás alakokra.
Egy rövid időre csend hullott a szobára. A máguslány fellépdelt a füstös holdfényben a tetőből maradt romhalmaz tetejére.
- Seenia! - kiáltotta. Heves szélroham támadt, majd egy hatalmas sötét árnyék vetült rájuk, egy fenségesen kecses teremtmény árnyéka. Den és Yuichi szintén kibotladoztak a szoba közepére.
- Egy sárkány?
A lény hófehér volt, szeme lilás tűzzel égett. Miközben a lány felszállt hátasára, visszanézett a fiúkra. Láthatóan gondolkodóba esett, majd kelletlenül biccentett.
- Szálljatok fel. Az ellenségem ellenségei a barátaim.
Den és Yuichi egymásra néztek. Den vállat rándítva felugrott a lány mögé, barátja fejét csóválva követte.
A hatalmas teremtmény izmai megfeszültek, könnyedén rugaszkodott el a fogadó füstölgő romjairól, miközben mágikus kábulatot bocsájtott az ébredező harcosokra.
- Egyébként Aya-nak hívnak.- mosolygott barátságosan Denre a lány, majd gyengéden megütögette hű hátasa nyakát, és tovaszálltak a fátyolos holdfényben.

-Az enyém Den, ő pedig a barátom Yuichi.
Óriási csend lett, csak a sárkány szárnyainak csapkodása és a szél susogása hallatszott. A sárkány egy messzi hegyhez vitte őket melynek oldalán egy barlang szája tátongott. A sárkány beszállt a barlangba.
a lány csettintett egyet és fáklyák gyulladtak meg.
-Itt biztonságban vagyunk-mondta a varázslólány.
Den biccentett és a barlang bejáratához lépett hogy szívjon egy kis friss levegőt. Megdöbbent miután meglátta a város fényeit, mely több kilométerre volt tőlük.
Közben Yuichi kíváncsian a sárkányt bámulta, hiszen még sosem látott ilyen közelről sárkányt. A sárkány közben befeküdt a barlang végébe, hogy nyugovóra térjen.
A lány egy sötét kis zugra mutatott-ott találtok pokrócokat-mondta.
Egy ládát húztak ki a kis résből mely tele volt poros régi pokrócokkal. Kivettek egyet-egyet és a barlang falához ültek.
Végül Den vett magán erőt, hogy megszólítsa a lányt-ismerted a támadóinkat-kérdezte.
A lány a sárkány mellé bújt, hogy fojtassa félbeszakított álmát, de mégse aludt. Beszélni kezdett.
-A Milicia rend tagjai. Akiről úgy vélik, hogy veszélyt jelent rájuk azokat elpusztítják.Ha nem tévesztitek el a szobaszámot most valószínűleg halott lennék.
Rövid csend ereszkedett rájuk amit Yuichi tört meg.
-Akkor nem csak téged üldöznek.
-Mi?Titeket is üldöznek?-vágott Yuichi szavába.
-Már egy hónapja-kezdte Den- egyik nap haza felé tartottam amikor megtámadtak.Nagy szerencsém volt, hogy éppen arra járt Yuichi és meglátott.
-Hajnalban vissza megyünk a Erxdanba. Fényes nappal mégse repülhetünk be a városba egy sárkányon mindenki szeme láttára-mosolygott a lány.
Aludtak, de nem sokáig, mert már éjfél felé járt az idő.
-Ébredjetek, indulnunk kell!
Felültek a sárkány hátára és visszarepültek a városba. Mikor leszálltak a kakasok megszólaltak.
-Éppen időben, kel a nap-mondta Den.
Bementek a fogadóba. Bent nagy volt a felfordulás mindenki arról beszélt, hogy az egyik szoba teljesen tönkre ment és eltűnt három vendég. Csöndben leültek egy asztalhoz és várták, hogy mi fog történni. Egy nagy termetű ember lépett az asztalukhoz.
-Te!-mutatott Denre-te miattad dőlt össze a fogadóm, te szemét kifizeted a károkat különben...
Den felpattant a székéből és a falhoz lökte a fogadóst és kicsavarta a kezét, feltolta a lapockájáig .
A fickó üvöltött vergődött, de Dennek egyetlen arcizma se rándult.
-Engedj el te szemét szétverem a pofádat!Ezt még megbánod!
-Nyugalom mi nem akarunk bajt elmegyünk és soha többé nem látsz minket .
-Ajánlom is te szemétláda! Tűnjetek innen mielőtt hívom az őröket !
Den lassan eleresztette a karját és eleresztette. Amikor megfordult teljes erejéből gyomorszájon vágta a fogadóst. Összeesett .A nagy sürgölődésben senki sem figyelte mi történik, mindenki az estéről beszélt.
Denék kiléptek a fogadó elé és elindultak, hogy megtalálják Den titokzatos barátját. Útközben mindent elmondtak egymásnak.

- Szóval azt mondod, hogy a barátodat erre találjuk? - Aya fejébe húzta köpenye csuklyáját. Egy mágus látványa gyakran gyanakvást vált ki az emberekből. Den csak bólintott.
- És ki is ez a titokzatos idegen? - Yuichi kíváncsi volt miféle fura szerzettel bővül majd kis csapatuk.

Den nem válaszolt, csak előre lépett és mutatta az utat fél sanda mosollyal.
A kisváros kanyargós, átláthatatlan labirintusában meneteltek, ahol mindenki rejtegette kilétét. A csuklyás alakok között nem tudhatták, ki áll a jó illetve rossz oldalon, így kezüket fegyvereiken tartották minden egyes pillanatban.
A nap már majd a fejük felett járt, mikor megváltozott a környezet. A sikátorok átváltottak széles útszakaszokká és kúriák kerítései mellett haladt a járda tovább.
-Mit keresünk egy ilyen helyen?-kérdezte Yuichi undorodó hanggal, ám arca elárulta csodálatát.
-Én is itt laktam régen, - szólalt meg a máguslány - de miután leégették a házunkat a magadfajta csőlakók, kénytelen voltam mágusnak állni.
-Kit nevezel te csőlakónak, te vény banya?
-Még hogy én vén? Hahh, szerinted ki mentette meg az életed a fogadóban?
-Ki akarod próbálni, melyikünk az erőse...
-Nyughassatok.- csitította le Den két bajtársát. - Megérkeztünk. - Egy fekete, kanyargó indákból álló vaskapu előtt álltak meg. A legkülönbözőbb sövényállatok tömkelege nézett farkasszemet a kis csapattal, melyek az udvaron elszórva helyezkedtek el. És a legmélyén egy fekete kúria tornyosult az állatok fölé.
-Miféle ember lakik itt? - nézett össze az eddig vitatkozó pár.
-Ember? Ki mondta, hogy ember?- Azzal Den belökte a nagy vaskaput, amely átengedte őket a sötét kúria birodalmába.

A hatalmas sövénylények őrző tekintete kísérte őket a széles, kövezett úton. Alig haladtak azonban pár lépést, amikor egy macska ugrott eléjük. Nem olyan átlagos kinézetű macska volt, mint amelyek a sikátorok szemeteseit túrják. Ez egy igen jómódú, fehér macska volt: cilinder volt rajta, egy díszes nyaksál, és mindennek tetejébe a két hátsó lábán állt. Sárga szemeivel peckesen fürkészte a betolakodókat. Den éppen szólásra nyitotta a száját, amikor a kis teremtmény megelőzte őt:
- Mustaf a nevem. - tekintete a kuncogó Yuichi-ra tévedt. - De nektek Mustaf gróf, Mustaf úr, Méltóságos Mustaf vagy akármilyen, a rangomhoz illő... - Yuichi görcsös felhorkanása félbeszakította a bemutatkozást. Aya - a fiú bordái közé ékelődő - könyöke némileg enyhítette a röhögőrohamot és a macska felháborodását, mégis a kis négylábú úr sunyi pillantása arra engedett következtetni, hogy sem a betolakodásuk, sem az előbbi kis incidens nem maradnak megtorlás nélkül. Mustaf fürgén bevetette magát a sövénybokorba, majd azon nyomban megingott alattuk a talaj. Den az utolsó pillanatban lökte félre civakodó barátait, a földből kivágódó sövényoszlop elvágta őket egymástól.
Den hatalmas fejfájással ébredt, az eséstől eszméletét vesztette egy rövid időre. Sötétbarna tincseit félresöpörte jóvágású arcából.
- Hogy érted, hogy az én hibám? - Yuichi értetlenkedése a sövényfalon túlról hallatszott.
- Na ne akard bemesélni, hogy ártatlan vagy! - Aya is a közelben lehetett, ám az ő hangja halkabb volt.
- Srácok? - Den a halántékát dörzsölte.
- Den! Végre. Már azt hittük...
- Csak te hitted. - Pimaszkodott Yuichi.
Den körülnézett, mindenhol sövény vette körül.
- Mi ez? Egy labirintus?
- Úgy tűnik.
- Elég béna lehet az építője, hiszen látszik még a ház. - Yuichi megpróbált feljebb mászni a falon, de az vérszomjasan rámorgott, így felhagyott akciójával. Den is megnyírbálta kardjával a növényzetet, ám az azonnal vissza is nőtt.
- Aya, nincs véletlenül valami trükköd?
- Mondjuk az a nagy dög? - Yuichi elszólása miatt pár igen kemény követ kapott a fejére.
- Seenia vedlik. A sárkányok ilyenkor nagyon ingerlékenyek. - magyarázta a lány. - De talán ez... - Hatalmas fénygömb jelent meg, felperzselve a sövényfalat egy darabon. A hangos ropogás és a sercegés nem hangzott túl bíztatóan, a fal mégis megadta magát. Den rásegített a kardjával is, már átlátott a lány oldalára. Amire nem számítottak azonban, az a máguslány sikítása volt.
Yuichi semmit sem látott az eseményekből, csak a hangos csaholást, morgást és a dulakodást hallotta, képtelen volt segíteni társainak.
- Srácok? - A fiú a sövényfal tetejét kémlelte. Senki sem válaszolt. Tehetetlenül dörzsölte szőkésbarna tarkóját, amikor valami megragadta a bokáját, és behúzta a sövény alá.

A fiúk egyszerre ébredtek. Egy-egy székhez voltak kötözve egy nagy, tágas, sötét szobában. Arcukban foglyulejtőik bűzös lehelletét érezték: hatalmas farkasok voltak, ezüst és fekete bundájúak.
- Te, ez a dög rámvigyorgott. - fintorodott el Yuichi.
- Hol vagyunk? - Den körbenézett, amennyire béklyói engedték. - Ó, hát bejutottunk.
- Fiúk! - Aya csizmáinak izgatott kopogása hallatszott. - Ők nem akartak bántani téged, engedd el őket!
A lány körvonalai lassan kirajzolódtak a vastag, poros sötétítő függönyök mögül átszűrődő késődélelőtti fényben. Egy alakhoz beszélt valahol a ritkán, ám annál sötétebb pompával berendezett terem másik végében. Pár ólomsúlyú másodperc múlva megcsikordult egy vaskos fotel lába, majd kicsiny cipők koppanása közeledett feléjük. A farkasok boldog csaholással hagyták faképnél foglyaikat, hogy fejüket gazdájuk ruhájához dörgölhessék.
- Ki maga? - Yuichi kérdésére csak egy apró kuncogás volt a válasz, egy lányka kuncogása. Den halkan szitkozódott felismerésében.
A kis kezek egyetlen csettintésére lehullottak a vaskos sötétítőfüggönyök, mire vakító fényesség árasztotta be a termet, láthatóvá téve a barokk és gótikus stílusok különös egyvelege uralta helységet. Csíkos tapéta, hatalmas kristály csillár, sápadt gyertyák, izléses díszítések, faragott minták, kecses bútorok az arany, az ezüst és a fekete színeiben. Sötét pompa uralta az egész kúriát, valamint egy olyan erő, melynek érdeklődését felkeltette az Aya által használt mágia.
A máguslány a fiúkhoz sietett, segített eloldozni a köteleket.
- Örülök, hogy újra találkoztunk. - mosolygott hamiskásan a kislány Denre. Hófehér hosszú haja vállára omlott. Fodros ruhája ugyanazt a fekete, mégis pompás hangulatot árasztotta mint a kúria, amiben élt. Arca gyermekien lágy volt, épp mint egy porcelánbabának. Csak a mosolya volt hátborzongató.
- Újra? - Yuichi és Aya egyaránt értetlenek voltak. - Ismeritek egymást?
- Hát persze! - Kuncogott a lány. - Den a bátyám.
Den felmordult. - Ainel...Te nem vagy a húgom. Te csak egy... - arcára undor ült ki - ...csak egy élősködő vagy! - A lány arcán a vigyor természetellenesen megnőtt, láthatóvá téve fehér fogsorát.
- Den sosem volt szentimentális, mi? - bökte oldalba halkan Aya-t Yuichi. Den az erszényeiben kezdett el kotorászni.
- A húgomat Lenia-nak hívták. Ismerős? - dobott egy bolyhos nyúlbabát a lánynak. A kislány szemei tágra nyíltak a döbbenettől. Térdei összerogytak, a farkasok nyüszítve húzódtak félre. Kis kezeivel halántékát szorította, miközben földöntúli hangon felsikított. A kis csapat elszörnyülködve nézte végig, amint a hófehér haj barnává sötétül, s ahogy a kísértetiesen fehér bőr élettel teli rózsaszínűre vált.
- Den... - köhögte Lenia. - ...már megint késtél? - kérdezte a lány kissé szemrehányóan. Den fapofával leült a székbe, mintha ezt már számtalanszor eljátszották volna.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Vá-vá-várjunk csak egy pillanatra! - Yuichi korábbi hátrálását leplezve előrelépett pár lépést bizonytalanul. - Mégis mi volt ez??
Aya agya vadul zakatolt, majd állát dörzsölgetve megszólalt.
- Nyilván...nyilván valami megszállta Den húgát. A körülményeket tekintve - nézett körbe - közös megegyezéssel történt mindkét fél részéről. - Denre nézett megerősítést várva.
- Lenia együtt él ezzel a... - kereste a megfelelő és kevésbé sértő kifejezést - ...démonnal. Nem is érdekel, régen történt már. Mindenesetre sietnünk kell, mielőtt visszaalakul. Ha megengeditek... - azzal visszafordult a kislányhoz.
- Szóval megtaláltad?
- Mi másért hívtalak volna ide? - élcelődött a lány. Den fintorát figyelmen kívül hagyva folytatta - Elég sok nehézségbe került nekem ez a kis csecsebecse. - azzal előhúzott az egyik fodra mögül egy vörös ékkövekkel kirakott nyakéket. Nem lehetett nagyobb mint egy érme. - Remélem megérted, ha megkérem az árát?
- Mit akarsz? - kérdezte Den.
- Veletek akarok menni.
- Nem. - felelte Den rezzenéstelen arccal, azzal kikapta a lány kezéből az ékszert.