Egyéb irások

Amik nem versek és nem fanficek.

Félelmek
Mi történik most velem? Mintha minden összedőlt volna hirtelen...

Egyedül, magányosan a félelmetes erdőben.... Miért nem érted meg, hogy félek a sötétben?
benne vannak azok a lények, akik vicsorogva bújnak meg a homályban. Benne vannak az emlékeim, amik régóta iszonyatosan fájnak.

Ne lökj be a tükörszobába, megmutatják minden csúfságomat. Felületük mögött megbújó régi sérelmeim iszonyatosan fájnak.
Eltorzítják a képet, miattuk a végén én is torzzá válok. Az undortól amit kiváltanak belőlemszinte már hányok.

Ne hagyd, hogy elaludjak! Félek még az álmaimtól, a világ amit muatnak gonosz és hamis.

Rettegek az agyamtól, mert ő teremti minden félelmemet. A leggonoszabb teremtmény ami valaha is létezett.

A félelem örök és hatalmas, miatta dől össze minden...

Én

Az épelmém ajtajának kulcsa mélyen elveszett Laorban.Elnyelt mindent ami a Szenvedők világához köt engem. Mát nemmenthethet megsenki. Nekem már végem. Elvesztem,elbuktama harcot. Mindegy már...
A könnyek és a vér záporánát már nem látom a kiutat. Úgy érzem senkinek nem hiányzika "normális" énem.
Ez már a vége? Innen mi következik? A jó bukása? A szép elvesztése? Az örök sötét?
De már az sem érdekel mi vesz körül... Nekem már úgyis mindegy. Elvesztem. Elpusztulok...
Mégegyszer, utoljára szerettem volna kedvességetés szeretetet érezni. De ez is, mint eddig minden, képmutatás és hazugság volt. Minden a legnagyobb rendben.
Ugyan már! Ezt kivel akarják elhitetni? Semmi nincs rendben! Azegész életem a hazugságok kétes tégláival épült. Szorosan körülölel, nem tudommár újjáépíteni. Ami elmúlt már nem változtathatom meg. Azegyetlen amit tehetnék, hogyezentúl rendes téglát használok.... De már erre sincs erőm. Szánalmas vagyok és gyenge. Legfőképp az utóbbi.
Zuhanok a mélybe....

Elég depis korszakomban írodott

Valóban nagyon lent lehettél.. Remélem most azért nem vagy ennyire lent.

Írok én is ide egyet. Ezt unalmamban írogattam.


Áldozat hozás

Egy élet munkája érik most be...

Most mikor a királynő, ki tizennégy év kemény munkájával dolgozott, hogy birodalmát egyesítse veszélybe van. Mindent feláldozott érte, hogy országa partól-partig érjen és az északi óceánok vizét is ő élvezhesse. Ez a nő hatalomra jutása után kemény vas kézzel irányította népe sorsát és munkája lassan beért. Övé volt minden a kontinensen. És most... most hitvány lázadók törnek rá, életét kívánják. Ketten vannak a haramiák és neki csak egy hűséges embere van.. egy, de az mindnél jobb! Kardjával hasította már ezrek tömegét a csata mezőkön és most kész vérét adni egyetlen úrnőjéért. Heves a párbaj, kettő egy ellen nem fer, de hamar kard végre hánya az egyik lázadót és ez alatt a másik őt megsebzi. Sérülten, de küzd ahogy csak bír, közben orídja: "Élnem kell, kell élnem még egy célért!" És lecsapja az utolsót is. Úrnője meghatva kérdi halálos sebű hősét:"Mi az a cél, mond?". "Nem más mint te..", érkezet hű testőre válasza...

... és pengéje királynője szívébe. Meglepetség. "Mi? Hogy?" Az úrnő lenézett és látta keze saját vérétől mocskos. "Miért?" A gyilkos hős szeme ridegen nézte úrnőjét, élvezte szenvedése minden ízét. Látta, hogy fáj neki, de tudta közel se fáj neki annyira mint elhunyt kedvesének a királynő zsoldosának kardja. "És az az átkozott még meg is gyalázta! Szenvedj... szenvedj!" Emlékezet szeretője arcára és a pillanatra mikor bosszúját megfogadta. Emlékezett a megannyi évre amikben e nőért kardján szárat ezernyi ártatlan vére. Mind a gyalázat, mind a becstelenség megérte! Haldokolva nézte a véres kezű zsarnok halálát, elégedetség töltötte el. Óh, igen...

Egy élet munkája érik most be...

Monológ

Hosszú évek alatt felgyülemlett a rengeteg elfojtott szörnyűség. A tettek, amik megnyitották előttem Laor kapuit. Az emlékeket semmi nem törli el. Azok belülről emésztenek fel. A pusztulás lehellete árad belőlem. Mérgező lettem. Ezen senki nem tud változtatni. A méreg terjeng körülöttem, magához ölelve testem. Ezen még te sem változtathatsz Főnixmadár! Ez örökre bennem marad. El kell űznöm mindenkit magam mellől. Nem lehet senkim..
Nem akarok mást is magammal rántani. Ezt nem várhatom el senkitől. Laor csak számomra menedék. Mindenki mást elpusztít. Tiperi lakói nem tudnának ehhez alkalmazkodni.
Laor kusza rendje nekik a káosz lenne.
Képzeld el, mi lenne, ha ebbe a furcsa, bonyolult világba bekerülne az értetlen tömeg?
Semmi nem maradna belőle. A törékeny egyensúly megtörne, s ezernyi apró szilánkra hullana szét!

Képzeld el a fényt. Képzeld, h kinyújtod a kezed és megérinted tünékeny valóját...
Kinyújtom a kezem, de valami belém harap... Skarlátszín vérem sugárban spriccel szét. Undorodva vinnyogok. *Mi támadott meg?*kérdezem magamtól, s egy ezüstös karácsonyfadísz gurul lábam elé. Egyik oldalán furcsa színben látom magam, biztos csak a vérem miatt... Mi sem törődve gyengeségemmel felkapom a díszt, de megszédülök és a fának esem. A tűlevelek éles szikékké változnak, s össze-vissza szabdalják testem, de a dísz a helyére került. Elégedett vigyorra húzom a szám és beintek a torz fenyőnek. Erre az durcásan visszaváltozik egy egyszerű fenyőfává. Eltűnt a vérszomjas szörnyeteg.
Képzeld el a fényt!
Megtenném, de nem merem. Félek túlságosan megrendítene... Menekülök, futok Rémálomvárosba. Elbújnék a sötétben és szanaszét tépném a testem... Miért nem engeded? Miért tetted ezt velem? Ujjamon gyűrű csillog...Azt hiszem inkább leharapom, csak ne kelljen néznem. A tudat éget, h nem érted. Miért nem? Miért teszed? Miért kínzol? Annyi a kérdés, a válasz pedig valahol a képmutatás mögött rejtőzik. Nincs erőm megkeresni! Falj fel te hülye fenyő!!
Érintsd meg a fényt!
Villódznak a foltok. Vörösek és feketék. Rémálomváros összeomlik avagy egyben marad? A gonosz fenyő visszaadja-e bal gyűrűsujjamat? Ő volt nem én!! Ő harapta meg a kezem! Ő tépte ki a hajam! Ő..ő..ő...
Hangom egyre elkeseredettebb... Tudom jól, nem hiszel nekem!! De tényleg ő volt! A szeret álruhájába bújt gonosz öndicsőítés. Megérinteném az arcod, de már nem vagyok képes rá. Csak zuhanó álmaimat látom, s azt ami pusztulást hozott rám.
Elképzeltem, de megvalósítani már nem tudtam. Soha nem foghattam meg tűnő álmaim. Csak szerettem volna elhinni, h van esély. De mire is?
Kinyújtja a kezét... Végül a fény érint meg engem. Magához húzza bomló valómat és átlök a túloldalra