Arune holdjai

-Aludni? Az én szobámban??? Mégis mit képzeltek magato... - A máguslány szava elakadt, fejét az ablak felé kapta. - Az istenekre, már megint? - suttogta, miközben a fiúkról tudomást sem véve sebesen felöltözött, és magához vette díszes mágusbotját is.
- Most meg mi ütött belé? - nézett Yuichi értetlenül barátjára, aki szintén jobbnak látta felöltözni.
- Valami közeleg...- Den baljós pillantást vetett az ablak felé, ami abban a pillanatban ezer szilánkra robbant szét. Yuichit meglepte a lány felkészültsége és Dennel együtt próbált fedezéket keresni a repkedő vörös fénygömbök elől, miközben kardjaikkal a medvebundás alakok támadásait hárították. Vagy hét ilyen alak rontott rájuk minden irányból. Den nem egyszer kénytelen volt a csinos máguslányt is kihúzni a bajból. Hatalmas fejetlenség uralkodott el a szobán, az égő bútorok okozta füst csípte a szemüket. Ekkor a lány halk mormolásba kezdett, majd intett a fiúknak, hogy húzódjanak hátrébb. Ekkor óriási robajjal beszakadt a tető, egyenesen a medvebundás alakokra.
Egy rövid időre csend hullott a szobára. A máguslány fellépdelt a füstös holdfényben a tetőből maradt romhalmaz tetejére.
- Seenia! - kiáltotta. Heves szélroham támadt, majd egy hatalmas sötét árnyék vetült rájuk, egy fenségesen kecses teremtmény árnyéka. Den és Yuichi szintén kibotladoztak a szoba közepére.
- Egy sárkány?
A lény hófehér volt, szeme lilás tűzzel égett. Miközben a lány felszállt hátasára, visszanézett a fiúkra. Láthatóan gondolkodóba esett, majd kelletlenül biccentett.
- Szálljatok fel. Az ellenségem ellenségei a barátaim.
Den és Yuichi egymásra néztek. Den vállat rándítva felugrott a lány mögé, barátja fejét csóválva követte.
A hatalmas teremtmény izmai megfeszültek, könnyedén rugaszkodott el a fogadó füstölgő romjairól, miközben mágikus kábulatot bocsájtott az ébredező harcosokra.
- Egyébként Aya-nak hívnak.- mosolygott barátságosan Denre a lány, majd gyengéden megütögette hű hátasa nyakát, és tovaszálltak a fátyolos holdfényben.

-Az enyém Den, ő pedig a barátom Yuichi.
Óriási csend lett, csak a sárkány szárnyainak csapkodása és a szél susogása hallatszott. A sárkány egy messzi hegyhez vitte őket melynek oldalán egy barlang szája tátongott. A sárkány beszállt a barlangba.
a lány csettintett egyet és fáklyák gyulladtak meg.
-Itt biztonságban vagyunk-mondta a varázslólány.
Den biccentett és a barlang bejáratához lépett hogy szívjon egy kis friss levegőt. Megdöbbent miután meglátta a város fényeit, mely több kilométerre volt tőlük.
Közben Yuichi kíváncsian a sárkányt bámulta, hiszen még sosem látott ilyen közelről sárkányt. A sárkány közben befeküdt a barlang végébe, hogy nyugovóra térjen.
A lány egy sötét kis zugra mutatott-ott találtok pokrócokat-mondta.
Egy ládát húztak ki a kis résből mely tele volt poros régi pokrócokkal. Kivettek egyet-egyet és a barlang falához ültek.
Végül Den vett magán erőt, hogy megszólítsa a lányt-ismerted a támadóinkat-kérdezte.
A lány a sárkány mellé bújt, hogy fojtassa félbeszakított álmát, de mégse aludt. Beszélni kezdett.
-A Milicia rend tagjai. Akiről úgy vélik, hogy veszélyt jelent rájuk azokat elpusztítják.Ha nem tévesztitek el a szobaszámot most valószínűleg halott lennék.
Rövid csend ereszkedett rájuk amit Yuichi tört meg.
-Akkor nem csak téged üldöznek.
-Mi?Titeket is üldöznek?-vágott Yuichi szavába.
-Már egy hónapja-kezdte Den- egyik nap haza felé tartottam amikor megtámadtak.Nagy szerencsém volt, hogy éppen arra járt Yuichi és meglátott.
-Hajnalban vissza megyünk a Erxdanba. Fényes nappal mégse repülhetünk be a városba egy sárkányon mindenki szeme láttára-mosolygott a lány.
Aludtak, de nem sokáig, mert már éjfél felé járt az idő.
-Ébredjetek, indulnunk kell!
Felültek a sárkány hátára és visszarepültek a városba. Mikor leszálltak a kakasok megszólaltak.
-Éppen időben, kel a nap-mondta Den.
Bementek a fogadóba. Bent nagy volt a felfordulás mindenki arról beszélt, hogy az egyik szoba teljesen tönkre ment és eltűnt három vendég. Csöndben leültek egy asztalhoz és várták, hogy mi fog történni. Egy nagy termetű ember lépett az asztalukhoz.
-Te!-mutatott Denre-te miattad dőlt össze a fogadóm, te szemét kifizeted a károkat különben...
Den felpattant a székéből és a falhoz lökte a fogadóst és kicsavarta a kezét, feltolta a lapockájáig .
A fickó üvöltött vergődött, de Dennek egyetlen arcizma se rándult.
-Engedj el te szemét szétverem a pofádat!Ezt még megbánod!
-Nyugalom mi nem akarunk bajt elmegyünk és soha többé nem látsz minket .
-Ajánlom is te szemétláda! Tűnjetek innen mielőtt hívom az őröket !
Den lassan eleresztette a karját és eleresztette. Amikor megfordult teljes erejéből gyomorszájon vágta a fogadóst. Összeesett .A nagy sürgölődésben senki sem figyelte mi történik, mindenki az estéről beszélt.
Denék kiléptek a fogadó elé és elindultak, hogy megtalálják Den titokzatos barátját. Útközben mindent elmondtak egymásnak.

- Szóval azt mondod, hogy a barátodat erre találjuk? - Aya fejébe húzta köpenye csuklyáját. Egy mágus látványa gyakran gyanakvást vált ki az emberekből. Den csak bólintott.
- És ki is ez a titokzatos idegen? - Yuichi kíváncsi volt miféle fura szerzettel bővül majd kis csapatuk.

Den nem válaszolt, csak előre lépett és mutatta az utat fél sanda mosollyal.
A kisváros kanyargós, átláthatatlan labirintusában meneteltek, ahol mindenki rejtegette kilétét. A csuklyás alakok között nem tudhatták, ki áll a jó illetve rossz oldalon, így kezüket fegyvereiken tartották minden egyes pillanatban.
A nap már majd a fejük felett járt, mikor megváltozott a környezet. A sikátorok átváltottak széles útszakaszokká és kúriák kerítései mellett haladt a járda tovább.
-Mit keresünk egy ilyen helyen?-kérdezte Yuichi undorodó hanggal, ám arca elárulta csodálatát.
-Én is itt laktam régen, - szólalt meg a máguslány - de miután leégették a házunkat a magadfajta csőlakók, kénytelen voltam mágusnak állni.
-Kit nevezel te csőlakónak, te vény banya?
-Még hogy én vén? Hahh, szerinted ki mentette meg az életed a fogadóban?
-Ki akarod próbálni, melyikünk az erőse...
-Nyughassatok.- csitította le Den két bajtársát. - Megérkeztünk. - Egy fekete, kanyargó indákból álló vaskapu előtt álltak meg. A legkülönbözőbb sövényállatok tömkelege nézett farkasszemet a kis csapattal, melyek az udvaron elszórva helyezkedtek el. És a legmélyén egy fekete kúria tornyosult az állatok fölé.
-Miféle ember lakik itt? - nézett össze az eddig vitatkozó pár.
-Ember? Ki mondta, hogy ember?- Azzal Den belökte a nagy vaskaput, amely átengedte őket a sötét kúria birodalmába.

A hatalmas sövénylények őrző tekintete kísérte őket a széles, kövezett úton. Alig haladtak azonban pár lépést, amikor egy macska ugrott eléjük. Nem olyan átlagos kinézetű macska volt, mint amelyek a sikátorok szemeteseit túrják. Ez egy igen jómódú, fehér macska volt: cilinder volt rajta, egy díszes nyaksál, és mindennek tetejébe a két hátsó lábán állt. Sárga szemeivel peckesen fürkészte a betolakodókat. Den éppen szólásra nyitotta a száját, amikor a kis teremtmény megelőzte őt:
- Mustaf a nevem. - tekintete a kuncogó Yuichi-ra tévedt. - De nektek Mustaf gróf, Mustaf úr, Méltóságos Mustaf vagy akármilyen, a rangomhoz illő... - Yuichi görcsös felhorkanása félbeszakította a bemutatkozást. Aya - a fiú bordái közé ékelődő - könyöke némileg enyhítette a röhögőrohamot és a macska felháborodását, mégis a kis négylábú úr sunyi pillantása arra engedett következtetni, hogy sem a betolakodásuk, sem az előbbi kis incidens nem maradnak megtorlás nélkül. Mustaf fürgén bevetette magát a sövénybokorba, majd azon nyomban megingott alattuk a talaj. Den az utolsó pillanatban lökte félre civakodó barátait, a földből kivágódó sövényoszlop elvágta őket egymástól.
Den hatalmas fejfájással ébredt, az eséstől eszméletét vesztette egy rövid időre. Sötétbarna tincseit félresöpörte jóvágású arcából.
- Hogy érted, hogy az én hibám? - Yuichi értetlenkedése a sövényfalon túlról hallatszott.
- Na ne akard bemesélni, hogy ártatlan vagy! - Aya is a közelben lehetett, ám az ő hangja halkabb volt.
- Srácok? - Den a halántékát dörzsölte.
- Den! Végre. Már azt hittük...
- Csak te hitted. - Pimaszkodott Yuichi.
Den körülnézett, mindenhol sövény vette körül.
- Mi ez? Egy labirintus?
- Úgy tűnik.
- Elég béna lehet az építője, hiszen látszik még a ház. - Yuichi megpróbált feljebb mászni a falon, de az vérszomjasan rámorgott, így felhagyott akciójával. Den is megnyírbálta kardjával a növényzetet, ám az azonnal vissza is nőtt.
- Aya, nincs véletlenül valami trükköd?
- Mondjuk az a nagy dög? - Yuichi elszólása miatt pár igen kemény követ kapott a fejére.
- Seenia vedlik. A sárkányok ilyenkor nagyon ingerlékenyek. - magyarázta a lány. - De talán ez... - Hatalmas fénygömb jelent meg, felperzselve a sövényfalat egy darabon. A hangos ropogás és a sercegés nem hangzott túl bíztatóan, a fal mégis megadta magát. Den rásegített a kardjával is, már átlátott a lány oldalára. Amire nem számítottak azonban, az a máguslány sikítása volt.
Yuichi semmit sem látott az eseményekből, csak a hangos csaholást, morgást és a dulakodást hallotta, képtelen volt segíteni társainak.
- Srácok? - A fiú a sövényfal tetejét kémlelte. Senki sem válaszolt. Tehetetlenül dörzsölte szőkésbarna tarkóját, amikor valami megragadta a bokáját, és behúzta a sövény alá.

A fiúk egyszerre ébredtek. Egy-egy székhez voltak kötözve egy nagy, tágas, sötét szobában. Arcukban foglyulejtőik bűzös lehelletét érezték: hatalmas farkasok voltak, ezüst és fekete bundájúak.
- Te, ez a dög rámvigyorgott. - fintorodott el Yuichi.
- Hol vagyunk? - Den körbenézett, amennyire béklyói engedték. - Ó, hát bejutottunk.
- Fiúk! - Aya csizmáinak izgatott kopogása hallatszott. - Ők nem akartak bántani téged, engedd el őket!
A lány körvonalai lassan kirajzolódtak a vastag, poros sötétítő függönyök mögül átszűrődő késődélelőtti fényben. Egy alakhoz beszélt valahol a ritkán, ám annál sötétebb pompával berendezett terem másik végében. Pár ólomsúlyú másodperc múlva megcsikordult egy vaskos fotel lába, majd kicsiny cipők koppanása közeledett feléjük. A farkasok boldog csaholással hagyták faképnél foglyaikat, hogy fejüket gazdájuk ruhájához dörgölhessék.
- Ki maga? - Yuichi kérdésére csak egy apró kuncogás volt a válasz, egy lányka kuncogása. Den halkan szitkozódott felismerésében.
A kis kezek egyetlen csettintésére lehullottak a vaskos sötétítőfüggönyök, mire vakító fényesség árasztotta be a termet, láthatóvá téve a barokk és gótikus stílusok különös egyvelege uralta helységet. Csíkos tapéta, hatalmas kristály csillár, sápadt gyertyák, izléses díszítések, faragott minták, kecses bútorok az arany, az ezüst és a fekete színeiben. Sötét pompa uralta az egész kúriát, valamint egy olyan erő, melynek érdeklődését felkeltette az Aya által használt mágia.
A máguslány a fiúkhoz sietett, segített eloldozni a köteleket.
- Örülök, hogy újra találkoztunk. - mosolygott hamiskásan a kislány Denre. Hófehér hosszú haja vállára omlott. Fodros ruhája ugyanazt a fekete, mégis pompás hangulatot árasztotta mint a kúria, amiben élt. Arca gyermekien lágy volt, épp mint egy porcelánbabának. Csak a mosolya volt hátborzongató.
- Újra? - Yuichi és Aya egyaránt értetlenek voltak. - Ismeritek egymást?
- Hát persze! - Kuncogott a lány. - Den a bátyám.
Den felmordult. - Ainel...Te nem vagy a húgom. Te csak egy... - arcára undor ült ki - ...csak egy élősködő vagy! - A lány arcán a vigyor természetellenesen megnőtt, láthatóvá téve fehér fogsorát.
- Den sosem volt szentimentális, mi? - bökte oldalba halkan Aya-t Yuichi. Den az erszényeiben kezdett el kotorászni.
- A húgomat Lenia-nak hívták. Ismerős? - dobott egy bolyhos nyúlbabát a lánynak. A kislány szemei tágra nyíltak a döbbenettől. Térdei összerogytak, a farkasok nyüszítve húzódtak félre. Kis kezeivel halántékát szorította, miközben földöntúli hangon felsikított. A kis csapat elszörnyülködve nézte végig, amint a hófehér haj barnává sötétül, s ahogy a kísértetiesen fehér bőr élettel teli rózsaszínűre vált.
- Den... - köhögte Lenia. - ...már megint késtél? - kérdezte a lány kissé szemrehányóan. Den fapofával leült a székbe, mintha ezt már számtalanszor eljátszották volna.
- Mit akarsz? - kérdezte.
- Vá-vá-várjunk csak egy pillanatra! - Yuichi korábbi hátrálását leplezve előrelépett pár lépést bizonytalanul. - Mégis mi volt ez??
Aya agya vadul zakatolt, majd állát dörzsölgetve megszólalt.
- Nyilván...nyilván valami megszállta Den húgát. A körülményeket tekintve - nézett körbe - közös megegyezéssel történt mindkét fél részéről. - Denre nézett megerősítést várva.
- Lenia együtt él ezzel a... - kereste a megfelelő és kevésbé sértő kifejezést - ...démonnal. Nem is érdekel, régen történt már. Mindenesetre sietnünk kell, mielőtt visszaalakul. Ha megengeditek... - azzal visszafordult a kislányhoz.
- Szóval megtaláltad?
- Mi másért hívtalak volna ide? - élcelődött a lány. Den fintorát figyelmen kívül hagyva folytatta - Elég sok nehézségbe került nekem ez a kis csecsebecse. - azzal előhúzott az egyik fodra mögül egy vörös ékkövekkel kirakott nyakéket. Nem lehetett nagyobb mint egy érme. - Remélem megérted, ha megkérem az árát?
- Mit akarsz? - kérdezte Den.
- Veletek akarok menni.
- Nem. - felelte Den rezzenéstelen arccal, azzal kikapta a lány kezéből az ékszert.

Nézte egy darabig még a kislányt, majd amint észrevette annak kék szemeiben a visszaalakulásra utaló jeleket, kényelmesen hátradőlt a székben. Lenia fájdalmasnak tűnő átváltozása a démonlánnyá újból szörnyűlködésre kényszerítette Yuichit és Aya-t. Mire a hátborzongató jelenet véget ért, megjelent Mustaf is, nyomában két marionett bábuhoz hasonlító teremtménnyel.

-Jé itt a csizmás kandúr-nevette el magát Yuichi .
Mondtam hogy a nevem Mustaf te idióta-előrántotta kis kardját és Yuichi mellének szegezte.
-Nyugalom Mustaf-szólt Ainel, ezzel elrakta a kardot a macska-biztos,hogy nem mehetek veletek bátyuskám?
-Mondtam,hogy nem és kész!
A lány leszegte fejét és intett Mustafnak,hogy vezesse ki vendégeit.
Mikor kiléptek a házból és elindultak a kapu felé visszanézett Den az ablakban Ainel állt és nézett utánuk kifejezéstelen arccal.
Később mikor az utcán sétáltak Aya megszólalt-mire kell neked az a nyaklánc?
-Semmire-vigyorgott Den.
-Ne viccelj velem az a nyaklánc nagyon erős varázslatokra képes ! Mire kell az neked!?
Aya arca elvörösödött a méregtől, de Den továbbra se válaszolt,csak vigyorgott.
Már nagyban sötétedet mikor még az utcán sétáltak,nem tudták hol töltsék az éjszakát,csak mentek előre és belevesztek a sötétségbe...

Egy istállóban ébredtek fel ahova éjfél után szöktek be.A ruháik beszívták az állatok és az ürülék szagát.
A nap még csak most kelt fel,így hát sietve távoztak mielőtt a gazda rájuk találna .
A folyó felé vették útjukat,hogy kimossák ruháikból a förtelmes szagot és megfürödjenek.
A két fiú együtt mosták ruháikat, a lány feljebb fürdött-ő nem fog előttük meztelenül fürödni-mondta a lány.Den és Yuichi éppen Ayaról beszéltek amikor egy sikolyt hallottak .
-Ez Aya-kiáltottak egyszerre.Fogták kardjaikat és és rohantak arra amerről a sikolyt hallották.
Az avarban lévő kövek,ágak szúrták talpaikat,felsőtestüket összekarmolták a tüskés bokrok,csak nadrágjaik voltak rajtuk.De nem törődtek a fájdalmakkal csak rohantok egyenesen Ayához.
Mikor odaértek nem találtak ott senkit,csak a lány vizes ruháit.
-Elrabolták-mondta Den.
-És ráadásul meztelenül-Yuichi fejében fura gondolatok kavarogtak.
Eközben Den megtalálta az utat ahonnan a támadók érkeztek. Útjukat letört ágak és a szétrúgott avar mutatta.Visszarohantak ruháikért,felöltöztek Aya ruháit egy zsákba tették és a támadók után eredtek.

A nap már az ég tetején járt,amikor még mindig semmit sem találtak,csak a nyomokat követték.
-Pihenjünk Den már órák óta menetelünk,nem bírok tovább menni,pihennem kell-nyavalygott Yuichi.
-Nem lehet!Utol kell érnünk őket-kiáltott Den.
De Yuichi csökönyös volt,leült egy köre-nem megyek tovább amíg nem pihentem-ebben a pillanatban egy bakancs orr fúródott oldalába.
-Állj fel te lusta görény!
Yuichit elöntötte a méreg és Dennek esett.A földön bírkóztak,verejtékes arcukra levelek és föld darabkák tapadtak.Mivel túl fáradtak voltak,nem tartott sokáig a dulakodás.Egy más mellett feküdtek.Yuichi kuncogott mert tudta,hogy most végre pihenhet,mert már Den se bírja.
Hirtelen beszélgetést hallottak.A bokrokhoz lopakodtak és széjjel húzták az ágakat.A túloldalon egy tisztás volt.Mindenhol sátra és megkötözött emberek voltak.Meglátták Ayát egy szakadt ruhát mely éppen csak elfedte testét.
-Szép kis pénzt fogunk kapni ezért a szépségért.Szép munka volt fiúk.
-Rabszolga kereskedők-suttogta Yuichi két szuszogás között-most mit tegyünk?
-Nem t'om-felelte Den.

Rövid tanácskozás után,úgy döntöttek,hogy körül néznek és felderítik a környéket.Tizenhat őrt és harminc foglyot találtak.
-Elég sokan vannak-mondta Den-a tábor elvan kerítve.Csak néhány kis ösvény vezet be.Azokat is őrzik.
-Megvárjuk,hogy leszálljon az éj.Elintézünk pár őrt és kihozzuk Ayat és eltűnünk.
-Nem hagyhatjuk itt az embereket.Őket is ki kell szabadítanunk.
Yuichinak nem tetszettek az ilyen ötletek.Rosszallóan Denre nézett.Végül is mindig kihúzzuk magunkat az ilyen bajokból-gondolta Yuichi.
-Hát legyen-sóhajtott.

Az órák teltek, a Nap már készült búcsút venni ezen táj dombságaitól, és az első hold is láthatóvá vált az égen. A két fiú készen állt bármelyik pillanatban, mégsem indultak el, míg teljesen be nem sötétedik, hogy tervük sikerrel járjon. A Narlor halovány fénye bukott ki a fák lombjai közül, a második hold azt jelezte, elég ideig vártak.
Gyorsan és csendben zajlottak a cselekmények. Den puha lépteivel a tábor északi részén álló őröket lepte meg, míg Yuichi a déli oldalról közelített. A 2 fényesen világító hold éppen elég világosságot teremtett, mellyel láthatatlanok maradhattak, mégis sebészi pontosságú ütéseket hajtottak végre ostoba áldozataikon. Amint elintézték a külső őröket a foglyok felé vették az irányt. A pár kereskedő akik vigyázták az embereket éppen egy kő-játékkal döntötték el kié legyen a legszebb lány. Ez esetben Aya volt a tét.
- Gusztustalan vadállatok... ha nem lennél itt kinyírnám mindet! - Yuichi ökleit összeütve tudatta érzéseit barátjával és előhúzta kardját.
- Ne ölj, ha nem muszáj! Eleget öltél így is... - felhők úsztak az égre teljes sötétségbe borítva a tájat és a két fiú megindult árnyakként suhanva a fák között. Csontok ropogása, kardok csilingelő hangja hallatszott mégis oly csendben, hogy a sátorban kacagó részeg társaság nem vett észre belőle semmit.
Aya halk morajra ébredt, majd egy-egy árny mozdulatából rögtön kitalálta mi történik és hogy kik a segítségére sietők. Szólni se nem mert, se nem tudott a szájában lévő rongydarabtól, mozdulni alig bírt a láncok béklyója miatt. Egyszer csak suhogást hallott maga előtt és meglepődve érezte az ellazuló rongy és egy férfi védelmező karjait.
- Den, már azt hittem... - a lány hangja elcsuklott. A fiú elégedetten nyugtázta, hogy sikeres lett tervük és már fordult volna a többi rabhoz, amikor a felhők hirtelen eltűntek. Ami pedig a trió szeme elé tárult megmagyarázta Aya elcsukló hangját.
- Az... egy... vörös hold. - Yuichi az eget bámulva rogyott le a földre. Aya eltaszította magától Dent és szemeit befogva kezdett el sikítani egy a két fiú által ismeretlen nyelven. Den szívében éles fájdalmat érezve, mintha ezer tűt döftek volna bele kapott mellkasához és valami égetően forró akadt kezei közé: a medál sötét mágiát árasztva magából izzott, megperzselve ezzel a harcos bőrét. A sátorból kirohantak az emberek, de nem a betolakodók miatt. Egymást kezdték el ölni odabent és őrjöngve támadtak rá mindenre és mindenkire aki eléjük került. Eleven fáklyaként égtek a tűzön átfutó emberek, ordítottak a fájdalomtól. Mindent felgyújtva rohantak a fák közé ezzel olyan tüzet gyújtva, melyet egy isten se lett volna képes megfékezni.
Den a láncánál ragadta meg az ékszert majd gyorsan egy földön lévő ruhakötegbe csavarta. Vizet öntött rá, ami miatt fekete füst gomolygott ki az anyagból.
- Yuichi, ne bámészkodj - szólt rá barátjára, aki az embereket magától ellökve próbált menekülni - fogd ezt és fuss! Le kell jutnunk a hegyről! - Den odarohant az eddig állva, majd földön vergődő, sikító lányhoz.
- Mennünk kell Aya, gyere! - Ordította a hangzavarban a fiú és próbálta levenni a mágus kezeit szeméről. Mikor sikerült, a lány felnézett Denre. Véres szemei vörösen izzottak, akár csak a medál.
- A Harmadik!! - véres könnyek csorogtak le az égető fájdalomtól Aya arcán. - A Harmadik Hold!!!

Den felsegítette a lányt a földről, határozott szorításával térítette észhez Aya-t. Intett Yuichinak, hogy menjen előre, majd miután ráterített a lányra egy vékony takarót, ők is elindultak.
A Vörös Hold teljes egészében pompázott a keleti hegylánc felett, hatalmas korongja karmazsin derengésbe vonta a tájat. Aya és Den sokáig futottak, mire elhalt a táborlakók sikolya. A máguslány lerogyott egy fa tövébe, hitetlenkedő, üveges tekintete lassan kitisztult. Den háttal dőlt ugyanahhoz a fához, kapkodó lélegzetei és szívverése csitultak kissé.
- Yuichi...hol van? - zilálta Aya, miközben a rongyos anyagot megkötötte a nyaka körül, stabilitást adva ideiglenes öltözékének. Den körülnézett nagyot sóhajtva.
- Biztosan ő is itt van valahol.
Amint a lány reszketése alábbhagyott, óvatosan felállt, és ügyesen kerülve pillantásával a Vörös Holdat, megállt Dennel szemben.
- Köszönöm, hogy megmentettetek. Persze ki tudtam volna szabadulni magamtól is, csak... - Den hamis mosollyal az arcán elsétált Aya mellett.
- És a medál? - kérdezte a lány remegő hanggal. Volt valami különös a fiúban, ami aggasztotta. Den nem messze tőle megállt, kicsomagolta a rongyból a veszélyes ékszert és kitartva maga elé megcsodálta a holdfényben.
- Ó, semmi baja ennek a szépségnek. - Mintha mi sem történt volna, a nyakába akasztotta a medált, majd eszelős vigyorral fordult a lányhoz. Nézte egy darabig őt, majd elgondolkodva vissza fordult.
- Azon tűnődtem... - a fiú ráérősen sétálgatott a fák közt, hátratett kézzel. - ...hogy vajon rájössz-e miért akartunk Darniába, a mágusok fővárosába menni. - Aya kérdő tekintetét látva folytatta - Az a város fantasztikus, tele van a természetfeletti csaknem minden megjelenési formájával.
- A mágia nem nevezhető természetfelettinek, sőt, az maga...
- Úgy gondolod? - Den egy pillanat ott termett Aya előtt, ujjai satuként záródtak a lány torka köré. - Úgy gondolod, hogy amikor a mágusok torz teremtményei ezreket mészárolnak le csupán kedvtelésből, az természetes? - csikorogta Den, egészen közel hajolva a lányhoz.
- Den...megrémítesz...- hörögte Aya. Tágra nyílt szemekkel bámult a fiúra, rádöbbent, hogy hatalmas hibát követett el, amikor megbízott új "barátaiban".
- Megrémítelek? - nevetett a fiú őszintén. Elengedte a lányt és folytatta sétáját. - Ó, nem, nem állt a szándékomban. Igazság szerint igazán jó hangulatban vagyok...Tudod nagyon hosszú ideje keresek valamit...- lágyan megérintette a medált a nyakában - és valakit... - pillantott szeme sarkából az értetlen lányra. - Tudod Darnia másról is híres ám...a nagy mágus klánok...hmm - megnyalta kiszáradt száját - ...mind képviseltetik magukat. - kíváncsian fordult Aya felé, érdekelte, hogy vajon szavai célba találtak-e. De még mennyire, a lány döbbent tekintetében a felismerés tükröződött. Ezt látva derűsen folytatta. - Nos igen, van egy-két igen rejtélyes klán, melyek nem minden ok nélkül nehezen elérhetőek. Igazam van? Aya...Ilistia? - Den mézédes mosollyal fordult a lányhoz. Aya dacos ábrázata felért egy válasszal.

- Az Ilistia Klán...- folytatta Den - A Vörös Hold Szolgáinak is nevezik őket. Egyedül ők képesek rezonálni annak hatalmával. És ez itt - a fiú meglengette a medált - egy kis családi ereklye, mely segít az erő összpontosításában. Csodálom, hogy nem ismerted fel...
- Rászedtél engem? Végig tudtad?...de hogy? - a lány nem talált szavakat.
- Bevallom, eleinte kicsit aggódtam is, de az előbbi eset a táborban...- elégedetten sóhajtott - ...meggyőzött, hogy te is Ilistia vagy. Ugyan, tudom, hogy megérezted a mágiámat korábban is, ne csapj be engem...se saját magadat.
Aya valóban érezte, hogy Den képes a mágia használatára. Talán abban bízott, hogy a sok évnyi hajsza után barátokra lelhet. Úgy látszik tévedett...nem is kicsit. A lány apró terpeszbe állt, végtagjait ellazítva támadáshoz készen helyezkedett.
- Ugyan ne nevettesd ki magad. Ebben az állapotban nem küzdhetsz ellenem. - a fiú végigmérte a lányt - Egyébként is élve van rád szükségem. - Azzal karjainak széles mozdulatával fekete láng alkotta láncok törtek ki a földből. Célpontjukat azonban elvétették, Aya az utolsó pillanatban szökkent félre. Látszólagos kimerültsége ellenére meglepően fürgén mozgott. Amint földet ért pár lépéssel arrébb, indította is ellentámadását a fiú felé. Apró, ragyogóan fehér pontok jelentek meg körülötte, melyek ezernyi tűvé változtak, ahogy Den felé repítette őket. Fekete lángok emésztették el a lány gyenge próbálkozását, ismét menekülésre kényszerítve őt. Aya felszökkent a faágak közé.
- Gyenge vagy!!! - kacagott Den, miközben könnyed mozdulatokkal követte a lányt. Sötétséggömbök sorait zúdította a lány felé, miközben le sem vette szemét prédájáról, s ravasz vigyora sem tűnt el arcáról. A sötét lángok felperzselték az erdőt, s a vad szél eszeveszett hajszába kezdett a füstfellegekkel, rontva a látási viszonyokat, ám annál izgalmasabbá téve a harcot.
A Vörös Hold már magasan járt az égen, s a sűrű füstfelhő mögül peckesen nézte az alant húzódó csatát, amikor Aya érezte, hogy itt a hajsza vége és nem bírja már sokáig. A lány megállt, immár egy fa legfelső ágán, amely még elbírta a súlyát. Hallotta a mögötte közeledő Den-t. A fiú nem sietett, tisztában volt győzelmével. A máguslány azonban szembefordult vele, ekkor vette észre, hogy Aya egy hosszabb igézet végénél jár. Den túl lassúnak bizonyult. A lány minden maradék erejét ujjai közé összpontosítva egy hatalmas fényes gömböt idézett meg, mely fénylő masszaként ölelte körül a fiút egy szempillantás alatt. A hatalmas, süvítő hang után Den a fényörvénnyel együtt zuhant alá a mélybe, majd hatalmas robbanással ért földet. Miután az adrenalin hatása elmúlt, a lány szintén lezuhant, tehetetlenül esett át az ágakon, ám sikerült szerencsésebben földet érnie.
Aya hanyatt feküdt a földön. Erőtlenül fordította el fejét, hogy ellenőrizze a fiú állapotát. Dent a fénygömb lebénította ugyan, de a lánynak sietnie kellett, amíg a hatás tart. Négykézláb poroszkált a fiúhoz, aki szintén a hátára érkezett. Aya szelíden fölé hajolt.
- Tudod...ez lehetett volna máshogy is... - a lány csalódottan simította végig a friss vágást a fiú arcán. Den vigyora arról árulkodott, hogy a bénító hatás kezdett elmúlni. Aya beletúrt vörös hajzuhatagába és kivett egy hajszálat.
- Anim mentis - suttogta, miközben összecsapta tenyereit a hajszállal középen, mire egy fehér lény jelent meg kezei között. A parányi fény lángként terjedt szét, egy szarvas szerű teremtménnyé alakult, majd a lánnyal a hátán nyomban elviharzott.
Den kis idő múlva nagyot nyújtózott a nyirkos fűben. Nem volt letört, semmi oka nem volt rá. Elégedettséggel nyugtázta, hogy a lány nem vette észre a láthatatlan pecsétet, amit a fiú egy ügyes pillanatban idézett rá. Felnézett a tündöklő csillagokra, s érezte, ahogy a Vörös Hold visszabámul rá. A fiú elmosolyodott és csak ennyit mondott:
- Megvagy...

* * *

- Szóval az a medál valami flancos klán veszélyes ereklyéje? - Yuichi törökülésben ült a kis kunyhóban. A szűk helységet csak egy apró kandalló világította be. Vele szemben egy idős nénike térdelt a szőnyegen. Hosszú ősz haja vállára omlott, díszes tunikája arra utalt, hogy valamiféle papnő lehet. A néni lassan bólintott. Ráncos bőre, görnyedt tartása ellenére ragyogóan kék pillantása friss és élénk volt.
Yuichi nagyot sóhajtott, összecsapta a tenyereit és mélyen meghajolt.
- Néni, nagyon hálás vagyok, hogy menedéket nyújtott éjszakára. De most... - feltápászkodott lassan - mennem kell megkeresni a barátaimat. Biztosan aggódnak.
Összeszedte a batyut, amibe Aya ruháját csomagolta egy kis élelemmel együtt, majd az ajtóhoz sétált. Még visszafordult utoljára. Úgy érezte, a nénike többet tud, mint amennyit elárult.
- Járjatok szerencsével fiam! - az idős hölgy felállt és meghajolt. Yuichi biccentett búcsúzásként majd kilépett a kunyhóból.
Arcát csípte a hűvös hajnali levegő. A holdak mind elbúcsúztak már, hogy átadják a helyüket az ébredező Napnak. Yuichi döbbenten vette észre az óriási füstoszlopot, ami jóval a táboron túlról, az északi erdőségek felől gomolygott. A fiú aggódott barátaiért, nem tudta, hogy vajon mi akadályozta meg őket abban, hogy a megbeszélt déli irányba meneküljenek...
Ekkor egy ezüstös, fényes szarvasszerű lényt pillantott meg, amely nem messze tőle száguldott el. A mágikus állat hátán egy alak ült. Valahogy ismerősnek tűnt...talán a vörös haj...hát persze!
- Aya! - kiáltotta Yuichi. A lény megtorpant, majd visszafordult. Ahogy közeledett, a szarvasszerű forma egyre inkább alaktalanná vált, ragyogása megfakult, végül pár lépésnyire a fiútól a lény teljesen eltűnt, utasa pedig összerogyott a földön.
Yuichi odasietett a lányhoz és felsegítette. Karjaiba vette majd ismét bekopogott a nénikéhez.

Aya nem sokkal veszélyes érkezése után magához tért,vágásokkal és horzsolásokkal teli testét bekötözték.Yuichi éppen fát hozott h az anyókának,hogy tüzet rakhasson és főzhessen egy teát.Aya megpróbált felülni,de nem sikerült.
-Nyugalom lányom, ne erőltesd meg magad-szólalt meg az anyóka kedves hangon.
Mikor Yuichi visszatért a beígért fával és meg látta,hogy a lány végre magához tért,a sok fa kihullott a kezéből és mellé ugrott.
-Mi történt Aya? Hol van Den-kérdezte izgatottan,miközben a lány vállát rázta.
-Várj egy kicsit-szólt rá Aya. Yuichi megszeppent és várta,hogy a lány elkezdje meséjét .Már elég erőt érzett magában,s nehézkesen Yuichi segítségével felült és a falnak támasztotta hátát.
A lány belekezdett,hogy elmesélje a történteket.A történet közben tartottak egy kisebb szünetet.Megittak egy-egy csésze teát .Miután abbahagyta Yuichi hirtelen felpattant.
-Meg kell keresnünk!Hogy hagyhattad ott egyedül?
-Értsd meg,rám támadt!Nem tehettem mást,megakart ölni.
-Most mit tegyünk-kérdezte Yuichi,de a kérdés válsz nélkül maradt.
A Vörös Hold még mindig az égen ragyogott,amikor felültek a lány sárkányának hátára és tovarepültek,hogy megkeressék Dent. Az anyóka szótlanul bámult utánuk,hisz ő már tudta...a démonok órája közeleg.